Anglia

A drága, luxus hatású bútorok mellett művészeti alkotások és mutatós anyagok kaptak itt helyet. A halvány, pasztell-lila falfelületek és a finom, virágos mintázatú függönyök tipikusan angol jellemvonások. Sehol nincs két ugyanolyan bútor, mindent egyesével választottak ki a lakás tulajdonosai. A zongora mellé elengedhetetlen a művészi miliő kialakítása. A nagy méretű, számunkra már divatjamúlt képek jellemzően itt kapnak teret. A kékes huzatú székek mellett jól mutat néhány hasonló árnyalatú kiegészítő. A kék-fehér kombináció mindig okos megoldásnak bizonyul. A túláradó, aranyozott és fémes hatású intarziákkal is a klasszikus angol stílust erősíthetjük, az anyagok nemes eleganciája pedig szembetűnő. Natúr csontszínű falhoz ugyanilyen árnyalatú bútorokat válogatva olyan érzésünk támadhat, mintha tényleg egy királyi palotában tartózkodnánk. 

Tipikus Amerika

Az amerikai stílus egyenlő azzal, amit a filmekben láthatunk: hatalmas konyhák, veranda, aminek tartozéka a hintaágy és a ház helyiségeiben beépített szekrények. Az amerikai stílusú lakásban minden a tágas terekről és a nagyzolásról szól, néha pedig a 19. század stílusa is megjelenik. Bár az amerikai kultúra és művészettörténet közel sem annyira gazdag, mint az európai, azért náluk is találhatunk gyönyörű darabokat a gyarmatosítások korából. 

Dél-Amerika

Néhány harsány kiegészítővel mi is otthonunkba csempészhetjük az élénk színekben és egzotikus mintákban pompázó dél-amerikai enteriőrök hangulatát. A folklór remekül illik a modern világba! Kézműves tárgyak a több ezeréves hagyományokat idéző, kézzel készített, színpompás kosarakkal is feldobhatjuk a lakásunkat. Sötét tónusú semleges alapok előtt kimondottan jól mutatnak. A nagy baráti vagy családi étkezésekhez hozzátartoznak a gyönyörű virágmintás étkészletek – porcelán és a műanyag változat egyaránt közkedvelt – minél színesebb annál jobb! Nagyon divatos újabban nálunk is, hogy bizonyos növények – mint például a kaktusz vagy az ananász – porcelán dekorációként jelenik meg. Akár funkciót is kaphatnak egy-egy váza vagy tárolódobozka formájában. Mivel a nyár hosszúra nyúlik ezekben az országokban az emberek sok időt töltenek a szabadban, így a színes, fém csővázas bútorok a legnépszerűbbek. A latin-amerikai országok változatos természeti adottságokkal és élővilággal rendelkeznek, ami a textíliákon is visszaköszön. A jellegzetes geometrikus motívumokkal díszített szőttesek ezer szállal kötődnek a helyiek ősi kultúrájához, az azték, maja és inka civilizációig nyúlik vissza történetük. Manapság ágytakarókét különösen trendi! Burjánzó, avagy stilizált növények, gyümölcsök is gyakran megjelennek a déli félteke által inspirált díszpárnákon. Az élénk színű darabokkal brazil, vagy kubai hangulatot teremthetünk odahaza. 

Afrika

Összefoglaló néven etnónak nevezzük a különböző, népi motívumokra épülő irányzatokat – ezek egyike az afrikai törzsi motívumokból és állatmintákból építkező szafari stílus. A könnyed, fonott garnitúrák mellett a nehezebb, sötét árnyalatú szekrénysorok, étkezőasztalok is megjelenhetnek a térben. A tipikus természetes anyagok mellett a könnyed, gézszerű vásznak is használhatók akár függönyként, akár baldachinként. Ezek mellett a különböző bőr- és szőr-, illetve a jó minőségű műszőr felületekkel erősíthetjük az összhatást. Az állatminták fontos karakterjegyei a stílusnak. Különböző léptékű nyomott mintás felületeken alkalmazhatók, a bátrabbak akár sötétítőként vagy a kanapéhoz is használhatják őket. Nagyon vigyázni kell azonban az egyensúlyra: a túl sok vagy többféle állatminta már közönséges hatást kelthet! Az állatminták mellett a törzsi motívumokat idéző, általában geometrikus hatású díszítő elemek alkalmazásával is autentikus belső teret hozhatunk létre. Az uralkodó színek a vörös, a barna, a sárga különböző tónusai és az állatbőrök jellegzetes színei, lehetőleg meleg árnyalatban, hogy a belső tér valóan a forró afrikai szafarik hangulatát idézze. 

Amennyiben elnyerte tetszésed blogbejegyzésünk, kövess minket a közösségi médiák felületén, hogy inspirációkat gyűjthess a legújabb trendeket illetően. 

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük