Amikor zuhanykabint választunk, sokszor a külső komoly előnyt élvez, a praktikum, a funkcionalitás olykor háttérbe szorul. Ennek persze a sietségen túl az is oka lehet, hogy nem ismerjük eléggé a piaci kínálatot, nem vagyunk tisztában a zuhanykabinok alapvető fajtáival, jellemzőivel. Rövid kis összefoglalónkkal most ebben igyekszünk segítséget nyújtani…

Az átlagos zuhanykabin vásárlás még többnyire mindig abból áll, hogy bemegyünk az első fürdőszoba üzletbe, kiválasztjuk a nekünk éppen megtetsző, legszimpatikusabb modellt, hazaszállíttatjuk, a vizes beszereli, beköti, örülünk neki, hogy milyen szép, majd pár nap múlva észreveszünk egy még jobb, még szebb, netalán praktikusabb zuhanykabint, de akkor már nem tudunk mit tenni…

Mielőtt kiadnánk érte első felindulásunkban értékes, akár több százezer forintot, előbb nézzünk szét alaposan, és tájékozódjunk: milyen alaptípusok, méretek, fajták léteznek – szerencsére a paletta rendkívül gazdag és sokoldalú, akkor is, ha történetesen nem akarunk egyedileg épített zuhanykabin megoldásokkal bajlódni, vagy időt húzni.

A legfontosabb eldöntendő kérdések: a zuhanytálca illetve a kabin mérete!

Hiszen ergonómiai szempontból közel sem mindegy, hogy férünk el majd a kabinunkban kényelmesen, illetve az hogyan illeszkedik majd be a tervezett helyére. Érdemes tehát mind a szélességet, mélységet és a magasságot is számba venni kabin választásnál, és azt összeegyeztetni a mi testünk méreteivel, a rendelkezésünkre álló hely függvényében. 

Sokáig a 90X90 cm-es négyzet alapú kabin volt a sztenderd, majd később kezdtek elterjedni a különböző méretek, alakzatok, mint a félköríves, negyedköríves változatok. 

Íves kivitelnél a zuhanykabin és a tálca méretének és sugarának egyeznie kell, célszerű még a vásárlás előtt egy kartonból kivágott alappal lemodellezni, hogy a kiválasztott méret valóban megfelel-e, kényelmesen meg tudunk-e fordulni benne, ajtónyitás során sem történik-e ütközés, nincs-e akadály…

A zuhanykabin és a tálca formai kialakítása ne csak esztétikai kérdés legyen!

Az íves (negyed – vagy félköríves, esetleg egész köríves) kabinok lényegesen kevesebb helyet foglalnak, az íves forma miatt lágyabb, nőiesebb megjelenést kölcsönöznek a térnek, ám nehezebb a takarításuk. A szögletes kialakítású zuhanykabinok nagyobb beltérrel rendelkeznek, kényelmesebben tudunk mozogni, lehajolni bennük, így a testesebb, markánsabb testfelépítésűeknek inkább javasolt egy modernebb hatású robusztusabb, maszkulin megjelenésű zuhanykabin, de választhatunk ma már egészen légies, letisztult Walk-in-típusokat is. 

Nem mindegy a kabin és a tálca anyaga sem: a termék tartóssága, időtállósága múlhat választásunkon!

A készen kapható zuhanytálca készülhet:

  • lemezből (ez korábban gyakori volt, ma már ritkán kapni ilyet), 
  • akrilból (ez bizonyos mértékig akár házilag is korrigálható, jó hőelvezető, könnyen tisztítható, kedvező árfekvésű), 
  • öntött márványból (ez egy speciális műgyanta és márványpor őrlemény elegye, melyet formába öntve egy igen erős, nagy szilárdságú anyagot kapunk, melynek magas az ütés-, sav-, hő – illetve kopás állósága, időtálló, nehezen sérül, és még csak el sem színeződik.) 

A készen kapható kabinok tekintetében is számos anyag közül választhatunk:  

A szabadon állók között is találunk igazán professzionális megjelenéseket. A keret alumínium, a betét pedig plexiből illetve valamilyen műanyagból készül, ezáltal lényegesen olcsóbb, és kevésbé érzékeny üveg társaihoz képest. A 3-8 mm-es biztonsági üveg azonban már az ablaküvegek simaságával vetekszik, de számos egyéb megjelenéssel (strukturált, savmart vagy akár homokfújt felületek) is kínálják, sőt néhány gyártó még egyedi mintákat is ragaszt vagy fúj nekünk az üvegbe kívánságunk szerint. Szerencsére ma már számos kialakítással, számos méretben kaphatunk zuhanykabinokat készen is, sőt a komolyabb gyártók (ahogyan cégünk is) akár egyedi igény, egyedi méret szerint is elkészítik számunkra álmaink kabinját, mely tartós és szilárd, stabil, akár csak az épített változatok. Ha pedig nem szeretnénk hagyományos zuhanytálcát, akkor a tálca nélküli, burkolt padló esztétikus vízelvezetési megoldásaként válasszunk egy szép, rozsdamentes zuhanyfolyókát. 

Végül, de nem utolsó sorban: Válasszuk ki alaposan, egyedi igényeinkhez mérten a kiegészítőket és a zuhanyzó technikai elemeit is!

A zuhanypanel, fali kifolyó, a kézi – és fejzuhany, zuhanytartó illetve gégecső megoldásokra szintén számos alternatíva létezik, sőt, ma már akár komplex egységben is megvásárolhatjuk ezeket.

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük